• KIS LÉPÉSEKKEL AZ EGÉSZSÉGESEBB JÖVŐD FELÉ

Rólam

A történetem

Szabó-Fedor Mariann vagyok, health coach, ex marketing vezető, feleség és egy csodálatos kisfiú édesanyja.

15 évig dolgoztam vállalati környezetben közgazdász végzettséggel, de az utolsó évben úgy éreztem, már nem találom meg itt azt az örömöt, amit korábban adott. Észrevettem, hogy sokkal inkább érdekel a csapatom jólléte, mint a szakmai feladatok. Többet adott az, hogy tudtam motiválni a környezetemet, hogy örömmel jönnek be dolgozni minden nap, és hogy fel tudom tenni a legfontosabb kérdéseket. Ekkor még nem kristályosodott ki, merre tovább, de az anyává válás küzdelmes folyamata végül meghozta a választ.

Mindig is foglalkoztam a testi-lelki egészséggel, folyamatosan fejlesztettem magam, de a terhességem indulásával jött az áttörés, amikor is a személyes érdeklődés mellett a kényszer is rávitt erre az útra: veszélyeztetett terhesség, ágyban fekvés, folyamatos félelem, hogy mi lesz a kisbabánkkal. Végül a 32. héten sürgősségi császármetszéssel, altatással született meg a gyermekünk. Ezután jöttek a felemás kórházi élmények a koraszülött osztályon, majd a folyamatos fejlesztések a kisfiunkkal. Mindez megfűszerezve egy 1.5 évig elhúzódó igen komoly fájdalmakkal járó, gyógyszeresen nem kezelhető gerincsérvvel. Nekem nagyon nehéz volt szakértő segítség nélkül ez az időszak, még úgy is, hogy igazán támogató család vett körül. Ezeket tetézte meg édesapám méltatlanul korai halála, aki épp a Health Coach vizsgám napján hagyott itt minket. Neki már nem tudtam segíteni.

Ezek a tapasztalatok juttattak el a segítő szakmához, és így találtam rá a Magyarországon egyedülálló Health Coach képzésre, ami holisztikusan foglalkozik a Mentális egészség, Táplálkozás, Testmozgás és Életvitel témaköreivel. Én már megtaláltam az utam, szeretnélek Téged is támogatni abban, hogy megtaláld azt az éned, ami örömet, “jobblétet” hoz neked.

https://fedormariann.com/wp-content/uploads/2023/12/1X0A3621-589x761.jpg

Abban hiszek, hogy

  • a mi felelősségünk, hogy tegyünk egészségünkért 
  • ma kell gondolnunk a jövőnkre, és megtenni mindent azért, hogy később is jól / jobban legyünk
  • azok vagyunk, amit megeszünk, ahogy nap mint nap élünk, ahogy érzünk, gondolkodunk és ahogy ápoljuk a testünket. 

 

Az a küldetésem, hogy

  • akkor segíthessek, amikor leginkább szükség van rá
  • felhívjam a figyelmet az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés fontosságára 
  • támogassalak a kis változtatások megvalósításában, amik idővel meghozzák a nagy átalakulást
Mi a Health Coaching?

Health Coaching

A Health Coaching Magyarországon még újnak számít, nálunk fejlettebb országokban azonban már több évtizedes múltja van. Mind magánemberek, mind vállalatok felismerték, hogy az egészséges életmód holisztikus megközelítése kiemelt fontossággal bír. 

A coaching folyamat egy díjmentes beszélgetéssel kezdődik, ahol 30 percben átbeszéljük, hogy miért szeretnél hozzám fordulni. Ha ezek után megállapodunk az együttműködésben, akkor küldök egy “Egészségem aktuális helyzete” kérdőívet, ez lesz a kiindulópontja az első ülésnek. Ezután feltárjuk az aktuális elakadásokat, kérdéseket, esetleges egészségügyi problémákat, majd közösen kitűzzük a folyamat végére elérendő célokat. A legfontosabb feladatom, hogy a megfelelő kérdésekkel felszínre hozzuk a leglényegesebb elakadásokat, hátráltató tényezőket és közösen találjuk meg a változáshoz vezető utat, kis lépésekre bontva. 

Az egyéni coaching folyamatok mellett személyes küldetésem volt visszatérni a Szent János Kórházba, ahol a kisfiam született. Az a célom, hogy health coachként támogassam a Koraszülött Osztály dolgozóit illetve az ott tartózkodó anyukák küzdelmes mindennapjait. 2024 januárjában el is indult az együttműködés, bízva a szemléletformálás pozitív hatásaiban.

Emellett a Health Coach Központ tagja is vagyok, ahol közösen teszünk a magyar lakosság és vállalatok egészségtudatosabb szemléletformálásáért.

https://fedormariann.com/wp-content/uploads/2023/12/1X0A3524-589x761.jpg

Miben tudok támogatást nyújtani?

Táplálkozás

  • egészséges étkezés, általános alapelvekkel vagy akár konkrét célokkal: pl. krónikus betegségek tüneteinek enyhítése, alvásminőség javítása, hasi komfortérzet növelése, rendszer az étkezésben, bevásárlási, főzési praktikák
  • gyermekek egészséges étkezése
  • fogyás

Mentális egészség

  • stresszkezelés (munkahelyi, magánéleti - egymástól nem függetlenül)
  • kiégés megelőzése
  • gondolatok átkeretezése, érzelemszabályozás, félelmek, gátak lebontása
  • változás management nagy életesemények kapcsán (házasság, gyermekvállalás, válás, munkahelyváltás stb.)
  • anyasággal járó kihívások kezelése, priorizálás a szerepekben, rendszer kialakítása, tudatosság növelése, elakadások feltárása, önkontroll visszaszerzése

Életvitel

  • krónikus fájdalom érzékelésének javítása (pl gerincproblémák, ízületi fájdalmak esetén)
  • Mindfulness
  • alvásminőség javítása
  • SLOW, NOW művészete
  • általános egészségmegőrzés, betegség megelőzés

Testmozgás

  • megfelelő mozgásforma kiválasztása
  • mozgás célok alapján mozgásterv felállítása
  • mozgás beépítése a mindennapokba 

Fontos azonban hangsúlyoznom, hogy az egyes esetek kezelése minden esetben holisztikus módon történik, hiszen minden mindennel összefügg, így minden hatással van valami másra is. Nagyon egyszerű példa, hogy egy napi étrend nagyban függ az egyén egyéb tevékenységeitől, pl attól, hogy mennyit és milyen minőségben mozog, illetve sokszor a fizikai mozgás hiánya az életvitelünkre is hatással van, pl fáradékonyabbak vagyunk, rosszul alszunk, kevésbé működik jól az agyunk stb. Az én feladatom, hogy ezeket felismerjem, és egységben lássalak Téged.

Kérdésed van? Írj nekem!

Kapcsolat

    //fedormariann.com/wp-content/uploads/2023/12/1X0A3661.jpg
    Testimonials

    Sikertörténetek

    Díjak